Translate

2013. szeptember 15., vasárnap

Útravaló: kalácska vaníliapudinggal töltve


Elkezdődött az iskola, és ezzel elkezdődtek ugye a napok, melyek farkaséhes gyemekeket állítanak elő. Legalábbis se K, se D nem egy nagy "zabás", de őrült katalizátorként hat az éhségfaktorukra az iskolai el-nem-látás. 
Pénteken én is megnéztem, hogy mi volt az az isteni menü a napokban, ami miatt minden nap szendvicset kellett pakolnom, és utána annyira már nem csodálkoztam: kelkáposzta főzelék (ebből én fel voltam mentve általános iskolában, ha jól emlékszem tanító néni javasolta, hogy legyen beírva üzenőbe, hogy genetikailag képtelen vagyok..és már a szaga is stb.), tarhonya, sólet, lebbencsleves.stb...
Persze belátom, nálunk vannak rosszul szocializálva menüre a skacok...mindennek van íze, illata, de jó, és a látványuk is elviselhető.

Na, de a pluszban táskába kerülő étek jelentős pluszköltség is...emiatt ma azt gondoltam, ha már úgyis kalácssütésre adtam a fejem, akkor kipróbálom, hogy megtöltöm, és kész is.

És jó, a fenébe is, finom lett. A tészta majd elszáll, és benne a pudling vidáman kucorog, szóval jó lett.

A tésztával nem csináltam semmi faksznit, ugyanazt hazsnáltam, amiből a kalács is lett, ez-e:

A töltelék: simán megcsináltam a főzös vaniliapudingot, ahogy az írva vagyon a pudingos zacsin, és mikor kész lett, tűz elzárva, hozzákevertem 7-8 deka margarint. Ez egy jó sűrű krémet adott ki, ezzel kentem meg a tésztát.

Azt hiszem kb 16 darabkára vágtam a kalácstészta felét, téglalappá lapítottam..
Vaníliás: tekerésnek túlzás lenne nevezni, mert csak rákentem a tölteléket a téglalapra, és a két hosszabb végét egymás felé hajtva összetapicskoltam, így igazából egy kis töltött hurka lett, amit simán egy kis karikába tekertem, lsd a képen.
Nutellás: egyiket ugyanígy megtöltöttem, de összecsavartam egy sima, töltettlen tésztahurkával.

...és persze tojásfehérjével megkenni  sütés előtt...

A fenti kalácsadag feléből sima kis kalács lett, a másik feléből pedig íme, a képen látható mennyiség töltve (próbálkoztam nutellással is, de nekem az sütibe mindig is túl gejl, majd fiúk megmondják mi legyen a sorsa...)


ez aztán jól megkelt sütés közben, és szinte eggyé váltak, de azért kivéve könnyen elválasztható kis csomagok lettek.





2013. július 24., szerda

Ghánai mogyorós csirke avagy groundnut soup


Na, hogy meglegyen végre itt is. Nálunk gyakori vendég.
Hozzávalók és a sorrend:
csirke tetszés szerinti testrészekkel (mi főleg mell és combfalók vagyunk, mondjuk 2 comb és 2 mell már bőségesen elég egy nagy kondér souphoz)
1 kk gyömbér
1,5 kk curry
csipetnyi oregánó
0,5 kk bors
icipici só
erős pista kinek mennyi, gyerekeknek kevesebb
Főzni kb 25 percig, majd paradicsompüré hozzálötty, ami kb 1 konzerv, de ha valaki többet szeret, tehető több is (csak a végén ne a paradicsom íze domináljon..)
Nagyon kicsi szerecsendió, mert ennek rettentő hatalmas az íze.
A vizzel kikevert (szerintem fél üveg elég) mogyorókrémet (Peanut butter, vagy pindakaas) akkor tesszük hozzá, ha megfőtt a hús teljesen.

Pindakaas szintén a már korábban emlegetett plantain fellelő helyen, a Szép kis India nevezetű boltban kapható.

A souphoz pedig búzadarát kell főzni nagyon kevés vízzel, jó sűrű masszává, és ezzel mártogatjuk. Fufu helyett kiváló.
Elkészítése nagyon egyszerű: vizet felforralni, sósan, és hozzátenni jó sok búzadarát, de annyit, amennyit túlzásnak tart a tejbegrízhez szokott lelkünk, és jól átkeverni. Ha nagyon kemény lesz, vagy nem elég főtt, akkor pici hozzáadott melegvízzel lehet javítani. Kb olyan állagú legyen, mint egy kemény sóliszt gyurma.
Na, hamm.

2013. április 8., hétfő

Ananászos mákos torta, az új kedvenc


Ha az ember új, friss, szokatlan, jajhujjé ízeket keres a hagyományos fojtós csokitortás desszertfaktor mellett, akkor nagyon, de nagyon ajánlható az ananászos mákos torta.

A mák a tortatészta részeként egy egészen új szintre lépett a kedveltségi listámon. Pont olyan hangulatú nekem, mint az a kalács, aminek olyan kellemesen súlyos, tömény, vajasan tapadós a bele, de nem fulladsz bele. S a mákos csodatészta mellé a habos-ananászos töltelék kiváló kenőanyag.

Első nap többnyire még kemény, és kissé ropogós a tészta - bár én perverz módon ezt jobban szeretem..olyan mint a ropival tömött banán, olyan, hmm, és hmmmmm, és hmmmmm. Második napra a habtól megpuhul, összeérik az egész torta, és már nem te eszed a tortát, hanem a torta téged...(öö, ez most vajon jó ajánlás?)

Tészta:
  • 2 dl mák
  • 2 dl tej
  • 2 dl liszt
  • 2 dl cukor
  • 0,5 csomag sütőpor
Krém:

  • 3 dl tejszín
  • 1 doboz ananászbefőtt+éeve
  • 2 ek cukor
1, tészta összetevőket összekever, tortaforma előkap, kisüt
2, ananász felét kis darabokra kell vágni
3, tejszín+cukor+ananászlé: kemény habbá ver --- és hozzákeverjük a feldarabolt ananászt
3, összerakás: tortatészta félbevág
4, féltorta+krém 3/4-e+másik féltorta+maradék krém a maradék ananásszal díszitve a tetejére

kész. 

2013. április 2., kedd

Melegszendvics - krém egyszerű


Nos, ez a tipikusan marha könnyű cuccnak tűnő valami, amit más háznál azonban sokszor olyan sápadt formában kap az ember, hogy tisztességből is nehéz megenni.

Pedig csak ennyi:
1 doboz löncshús
1 truttyantásnyi adag mustár
3-4 truttyantásnyi adag ketchup
2-3-4 ek tejföl
sajt, reszelve

Só nem kell, mert a löncshús adja a magáét. Erről eszembe jut a Quimby: Magam adom című száma is rögvest...

Na, aztán elő a szebb napokat látott kiflivel, kenyérrel, lehet szépen megkenni, és sajttal szórni, és ennyi. 10 perc alatt kész a sütőben, lehet falni.Hammnyami.

2013. március 17., vasárnap

Maradékból: Almás-túrós béles vagy pite, K kedvence


Szóval, volt  a hűtőben maradék túró, semmire sem elég, és volt pár szottyadt alma, nyelvre nemkívánkozó. És voltunk mi Írországban, süti híján, otthoni ízek nélkül, de megspékelve egy Horváth Ilona szakácskönyvvel - na mondom, keresek egy erre illő, maradékhasznosító sütireceptet.

És akkor, és így lett K kedvenc sütije az almástúrós torta. Mert kint csak tortaforma volt.


Tészta:

40 dkg liszt
1 Rama
10 dkg cukor
1 ek tejföl
2 tojássárga
csipet sütőpor és só

mindent összekutyul, összegyúr, lesz belőle egy jó masszív tészta



Töltelék:
na ide írok adagokat, mint a könyvben, de tényleg, ami megmaradt, az hasznosítható. Amikor legelőször csináltam volt vagy 20 dkg túróm, és 3 csoffadt almám.

60 dkg túró
4-5 alma reszelve, és kicsavarva a létől
5 dkg vaj (lereszelem, úgy könnyebb összekeverni)
4 tojás
10-15 dkg cukor
1 vaniliás cukor
1 citrom reszelt héja

+búzadara
+lekvár

Én az összes fehérjét félreteszem, és habbá keverve teszem hozzá a töltelékhez.

A tésztát ketté kell venni, kinyújtani tepsi méretűre, majd megszórni búzadarával, és lekvárt tenni rá vékony rétegben.
Ráönt az összekutyult töltelék, és végül a tészta másik fele.

Néha teszek rá csokimázat, úgy is fincsi.